Szóval vannak azok az ismerősök, asztaltársaságnál összegyűlő emberek, biztosan ismeritek a típust, akinek mindig jobbak az életkörülményeik, ingóságaik, ingatlanjaik, mint a tiéd.

Persze ez a legtöbb esetben, nyilván csak valami beteges hazugságfolyamnak a konklúziója.
...és amikor nyilvánvalóan tudod, hogy ez nem igaz, akkor elkezdesz gondolkodni rajta (ha elkezdesz), hogy vajon mi motiválja erre.

Értem én, hogy gyermekkorunkban a mi apukánk volt a legerősebb, a mi anyukánk volt a legszebb (ami persze igaz is :) ), az ő apjának jobb autója volt, mint nekünk. Persze nekik is 353-as Wartburg-juk volt, de az akkor is jobb volt mint a miénk. Miért is? Számos indok volt, de ez lényegtelen is.

Csak azt gondolom, hogy a személyiségfejlődésünk során ezt a legtöbben kinőttük és már nem az a legfontosabb, hogy kinek az apukája az erősebb, hanem melyikünk fasza ("...dehát nincs is Hip-Hop nemzet, csak Lory, Zoli, Szasza") a nagyobb. Ez valami beteges verseny a hímnemű humanoidok között. Soha ne mondd, hogy soha..., de soha nem voltam sárgán féltékeny az ismerőseim nőire, motorjaira, egyéb ingóságaira, sem ingatlanjaira. Dolgoztam, aztán amit elértem, azt elértem. Amit meg nem, azért nem sírok. Nyilván van/voltak olyan dolgok amiket szívesen megszereznék/megélnék, de van egy preferencia értékrendem, amit megpróbálok normális keretek között tartani, úgy hogy erkölcsileg és anyagilag se lépjem át a zenitet.

Apropó...kinek nagyobb a pénisze...ala prestige. (Van erre egy teóriám. Nem biztos, hogy az enyém, de ezt megfogalmaztam magamban is. Persze az is lehet, hogy Marx is megírta A tőkében... :) )
A férfi azért küzd/dolgozik, hogy megtudja szerezni az általa kiszemelt oly hőn áhított nőstényt. Sok pénz -> nagy hatalom -> nagyobb befolyás - legalább van egy ilyen eszme. Így törekszik arra, hogy minél több földi javat a magáénak tudjon. Ezért vesz minőségi ruházatot, ezért vásárol luxusjavakat, minőségi ingatlan és ami a legfontosabb - egy k....rva nagy autót.
A nő meg beül az autóba és amikor a barátnőivel beszélgetnek és egy "hozzáértő" megkérdezi, hogy milyen autója van, annyi a válasza, hogy "fekete". :)

Történt pár hete, hogy Szilvásváradon voltunk kirándulni és a séta végén előrementem a kocsihoz. A párom pár perccel később jött. De időközben beparkolt mellénk egy nagy barna (vagy aranymetál, vagy hívjuk aminek szeretnénk) Bentley Bentayga, tele minden földi jóval, mint pl. éjjellátó, masszázs ülések meg fel sem lehet sorolni mi minden extrával. Alaphangon ez a kocsi használtan a hahu-n nézve 58-70M Ft között van.
Szóval feleség megérkezik, mire csak a szememmel jelzem neki, hogy nézzen oldalra (ahol a Bentley áll), nem igazán értette mit szeretnék, erre verbálisan is megerősítettem, hogy...
- Az a kocsi, hogy tetszik?
Mire ő: - Jó ronda. Még a színe sem tetszik.
Szóval érdemes lett volna meglepnem őt (nem mintha megtehetném) egy ilyen autóval, hogy aztán ezt kapjam. :)

Persze amikor egy szál virággal hazaállítok, akkor meg kislányos örömmel és csókokkal fogad. Tehát kedves férfi ismerőseim autó helyett virágot vegyetek! :)
Vagy olyan nőt válasszatok, aki a virágnak jobban örül, mint egy 100M-ós terepjárónak! (Ahogy apám mondta kamaszkoromban: "Ki milyen virágot szakajt, olyat szagol.")

Feledvén az előbbi kis intermezzo-t térjünk vissza a ki nem nőtt megalomániánkhoz.
Nők azt mondják, hogy amit a férfi mond, azt legalább hárommal oszd el. Ebben van igazság valahol, de mint korábban megjegyeztem ezt azért 30 éves korunkra kinőjük.

De itt most nem a női-férfi kommunikációra gondolok, hanem a férfi-férfi kommunikációra.

Miért kell nagyobbnak látszanod, mint amekkora valójában vagy? Főleg egy olyan relációban, ahol ismerősök és barátok folytatnak diskurzust? Nem félsz attól, hogy ha megbuksz, akkor egy életre hiteltelenné válsz?
Én és azt hiszem, hogy sokan mások komolyan tartanak ettől és ez az ami a személyiség fejlődésünk során (többek közt) átalakul.
35-40. életévedet betöltve talán összetudsz szedni annyi emberismeretet, hogy kinek tudsz bízni a szavában és/vagy az ismeretségetek kapcsán belelátsz annyira az életébe, hogy eltudod képzelni az általa állítottak valódiságát.
....hacsak feltételezed (de nem hiszed) az elmondottak igazát, akkor mondhatjuk azt, hogy van benned némi diszharmónia az illetővel szemben, amivel együtt tudsz élni és azt gondolod, hogy "Áhhh, csak én képzelem azt, hogy ő többnek akar ezáltal látszani". De amikor "tetten éred" a feléd történt  (jelen relációban indokolatlan) nagyításon, akkor eltörik benned valami. Legalábbis bennem igen.
....és akkor jön a nightmare. Ezt még tetézni is tudja és folytonosan - időről-időre - elköveti. :)

Persze mi Csirihau egyedek (Lásd. Hamvas Béla - Titkos jegyzőkönyv) mind gyarlók vagyunk, miután levetkőztük azt a kulturális mázt, amit az előző évszázadokban felszedtünk magunkra. Na gut....engem ez zavar, másokat meg az, hogy én sokat eszek - állítólag. :)